Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az Első Szimfónia bemutatója az argentínai Córdobában, magyar est keretében. Vezényel: Marosi László 2016-06-12-argentina-szimfonia-bem..jpg
Marton Árpád cikke a szegedi Toronyirány című újságban:toronyirany-crop.jpg
 
Díszlettervező: Balla Margit  
Zenei vezető: Varga Imre  
Rendező: Urbán Gyula  
Bemutató: 2013-09-11
Erdély online előzetes >>>>  
 
 
Tubaverseny - bemutató
Előadja: Koppányi Zsolt - tuba, Musikkapelle Oberstdorf, vez: Marius Galvin plakat-jahreskonzert-2012.jpg
 
Keresztény Élet 2012. június 10.
 
Csizmadia Gertrúd
 
Bemutató: 2010. november 28. de. 11 óra Kövér Béla Bábszínház, Szeged
 
„Az ember csak attól fél, amit nem ismer. - mondja Dani bölcs nagyanyja. S ezzel el is indul egy nagy világkörüli utazás az állatok csodálatos birodalmában."
Elég nehéz felnőttnek lenni korunkban. Ennél csak egy nehezebb van; kisgyermeknek lenni. Képzeljék el, milyen nehéz állandóan fölfelé nézni - föl a felnőttek ismeretlen világába, ahol már nincsenek tündérek, s a boszorkák is eltűntek. És min ezekhez még ott vannak az állatok is, akik hatalmasak, és bömbölnek - valami érthetetlen nyelven. Ezek után csoda, hogy darabunk kis hőse, Dani, szorong, és nem tud elaludni. Fél az állatoktól, ahogy a szülei, nagyszülei félnek a háborúktól, a válságoktól - mert nem tudják mikor és miért törnek rájuk. Daninak szerencséje van. Az ember csak attól fél, amit nem ismer. - mondja neki bölcs nagymamája. S ezzel kezdetét veszi egy csodálatos utazás az Északi Sarktól, a jegesmedvék honától - egészen Ausztráliáig, ahol a mókás kis koala mászkál az eukaliptusz fákon. Közben találkoznak a félelmetes Fekete Párduccal is, aki megmagyarázza Daninak, hogy akad még a földön egy még nála is vérszomjasabb lény - s ez maga az ember. Dani, ha nem is boldogan, de megnyugodva tér vissza világkörüli útjáró, melyet a nagymamája, és nagypapája varázsolt neki. Most már valamivel többet tud az állatok világáról. S ez éppen elég ahhoz, hogy nyugodtan elaludjon."
A kis Dani fél az állatoktól, de nem csak az állatoktól, hanem mindentől, amitől a kisgyerekek félni szoktak. Nagyszülei elhatározzák, hogy segítenek neki, hogy leküzdje félelmeit. Elindulnak tehát, egy utazásra a Pipitér utcából a Dzsungel Békeünnepére! A darabban Tandori Dezső versei hangzanak el, melyeket Laczó Zoltán Vince zenésített meg.
  
Bábszínpadra alkalmazta és rendezte: Urbán Gyula.
Zene: Laczó Zoltán Vince.
Díszlet, bábok: Hadházi Kata, Tóth Andrea.
Koreográfia: Jeney Endre.
Hang, fény: Harmath Sándor, Hímer István.
Szereplők:
Nagypapa: Szalkai Dénes,
Nagymama: Diószegi Ágnes,
Dani: Rácz Mihály,
Fekete Párduc: Jeney Endre,
Jegesmedve, víziló: Balasi Jolán,
Zsiráf, zebra: Nikodémusz Hajnalka,
Elefánt: Huszár Zoltán

Sydney Conservatorium of Music Big Band 
Kép

 


 

 

 

The Biggest Band 

DATE : Wednesday 5 May 2010, 8.30pm
WHERE : Verbrugghen Hall, Sydney Conservatorium of Music
TICKETS : $15 / $10 or with Festival Pass
BOOKINGS : Phone: 02 8256 222
Tickets available at the door

PROGRAM:
Sid Hille* (Finland): Felsenfest
Atli K. Petersen* (Faroe Islands): Elf-Zwölf und Dann
Antun Tomislav Saban* (Croatia): Etude 125
Zoltán Vince Laczó* (Hungary): Variations and Improvisations for an Old Hungarian Melody 
Tim Davies (Australia): New Work

Writing for big band is a craft all of its own, with its alternation of close harmony, brash sounds and mellow grooves. Leader Bill Motzing directs the best and brightest performers from the Sydney Conservatorium of Music in a blast of creative endeavour.

Presented by the Sydney Conservatorium of Music.

2009. december 07. Magyar Katolikus Rádió - Akvarell - portréműsor>>> 

Kép

2009. október 18. Szupermese bemutató - Nagyvárad 

Kép

2009. augusztus 20. A Budapesti Bach Kórus ünnepi hangversenye 
Veresegyház, római katolikus templom

Kép

2008. Sampucli, az irigy perselymalac - Szeged               http://www.kulturinfo.hu/moreinfo.gcw?prgid=82510 

Kép

2008. Sampucli, az irigy perselymalac - Nagyvárad, román nyelvű bemutató

Kép

2007. Sampucli, az irigy perselymalac - Esztergom                  

Kép

2007. MÉRTÉKADÓ műsorújság 

Kép

2006. Sampucli, az irigy perselymalac - Nagyvárad 

Kép

2005. MÉRTÉKADÓ műsorújság

Kép

2003. SZADAI MISE bemutató

Kép

2003. A KERTÉSZ KUTYÁJA - bemutató

Kép

2002. HA ÉN FELNŐTT VOLNÉK bemutató

Kép

HA ÉN FELNŐTT VOLNÉK - 2002. Tihany                                                   

Kép

1999-2002 KOMOLY ÉS KÖNNYŰZENEI KLASSZIKUSOK - koncertsorozat Egerben

Kép

 Kép

 Kép

2001. DEBRECEN, BARTÓK TEREM

Kép

2000. VERESEGYHÁZ

Kép

1998. VERESEGYHÁZ

Kép 

1998. Ilyenek az állatok - Pamplona 

Kép

1998. Ilyenek az állatok - Szabadka

Kép

1998. Ilyenek az állatok - Nagyvárad

Kép

 1997. VERESI HÍRMONDÓ 

Kép

1991-94 NÉMETORSZÁG

Kép

Kép

1987. SONG EGYÜTTES >>>

song1997.jpg1986. KÖDKONDA EGYÜTTES

Kép

1985 KAVIÁR EGYÜTTES

Kép

1983 JAZZ CONSORT EGYÜTTES

Kép

Vissza a főoldalra - Back to the main page